Oh, nincs hova menni.
Közelebb kerülünk? Közelebb?
Nem, csak a nemet ismerjük.
Az éjszakák egyre hűvösebbek, hűvösebbek.
Hé!
A könnyek egyformán hullnak,
Mind érezzük az esőt,
Nem tudunk megváltozni.
Bármerre megyünk,
A napot keressük.
Nincs hol megöregedni,
És mindig futnunk kell,
Azt mondják, a pokolban fogunk megrohadni.
Nos, én ezt nem így gondolom.
Megbélyegeztek már elégszer,
A szerelem kirekesztettjei.
A sebek tesznek minket azokká, akik vagyunk.
Szívek és otthonok összetörve, összetörve.
Messzire, olyan messzire juthatnánk,
Ha az elménk nyitott lenne, nyitott.
Hé!
A könnyek egyformán hullnak,
Mind érezzük az esőt,
Nem tudunk megváltozni.
Bármerre megyünk,
A napot keressük.
Nincs hol megöregedni,
És mindig futnunk kell,
Azt mondják, a pokolban fogunk megrohadni.
Nos, én ezt nem így gondolom.
Megbélyegeztek már elégszer,
A szerelem kirekesztettjei.
A szerelem kirekesztettjei.
A szerelem kirekesztettjei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése